Alternatíva Alapítvány

Ártalomcsökkentés a terepen és a drogpolitikában

Alternatíva Alapítvány

Megkezdte működését az Alternatíva Alapítvány

Az Alternatíva Alapítvány (Altalap) új, ártalomcsökkentéssel foglalkozó szolgáltatóként lép színre, a HIV és HCV szűrést, az alacsonyküszöbű ellátást és az edukációt tűzve ki céljául. Az Alternatíva Alapítvány munkájának alapját a rizikócsoportokkal való közvetlen kliensmunka, a kutatás és tudományos munkákban való részvétel, valamint a több célcsoportot érintő ismeretbővítés képezi.

2014-ben Magyarországon csak az első hat hónapban annyi ember halt meg AIDS-ben, mint tavaly egész évben, a kiszűrt HIV-fertőzöttek száma pedig mintegy 3000, és a nem kiszűrtek számát is több ezerre becsülik a szakemberek.

A HIV és Hepatitisz C fertőzések szempontjából a legnagyobb kockázatnak kitett csoportok (az intravénás szerhasználók és a szexmunkások) most gyakorlatilag semmilyen kapcsolatban nincsenek a szociális és egészségügyi ellátórendszerrel. A legnagyobb budapesti tűcsereprogram bezárása után sem a steril eszközökhöz való hozzáférés, sem a helyzet monitorozása nem biztosított a HIV-járvány kialakulását fékezni képes mértékben.

Az Alternatíva Alapítvány egy ilyen helyzetben, mondhatni az utolsó pillanatban kapcsolódik be a védekezésbe. Elindítjuk alacsonyküszöbű segítő programjainkat, melyek elérik a közegészségügyből kiszorult intravénás szerhasználókat és szexmunkásokat is. Szűrővizsgálatokat, továbbá egészségügyi oktatást tartunk, és motivációs csomagokkal, illetve steril eszközökkel látjuk el a rizikócsoportokba tartozókat. Ezzel a tevékenységgel nem csak a kirekesztett csoportok tagjait segítjük, egyfajta társadalmi védőháló szerepet szeretnénk betölteni, hiszen a HIV és a Hepatitisz C nem csak a rizikócsoportokat, de a többségi társadalmat is veszélyezteti.

Első akciónk keretei között HIV szűrést végzünk, több budapesti helyszínen, a Társaság a Szabadságjogokért együttműködésével. Az Alternatíva Alapítvány által Magyarországon elsőként alkalmazott gyorsteszt olyan pontos, mint a hasonló laboratóriumi vizsgálatok, viszont 1 perc alatt kimutatja a HIV-fertőzést. Az egész művelet olyan, mint az otthoni vércukormérés, a teszt az ujjhegyből vett egy csepp vérből mutatja ki a vírust.