Altalap_media

Média

Altalap a médiában – a teljesség igénye nélkül

 

2017 márciusában

Szabó András vendégei voltunk a Civil Rádió – Kapocs című műsorában,
illetve Csík Juci meghívásának köszönheten a Klub Rádió – Kötőtű című műsorában is vendégeskedtünk.

RTL Klub – Házon kívül – 2017. április 6.
Moskovits Judit, a RTL Házon Kívül riporterének drogtémában készített műsora.
Az első részben megszólal az “Egy nap az életünkből” című Jogriporter Alapítvány által forgatott filmben  szereplő budapesti drogfüggő pár.  Klikk ide (Külső link)
A második részben Rétvári Bence elmondja, hogy hogyan viszonyul kormányunk a drogfüggőkhöz. Illetve szakmai oldalról nyilatkozik Takács István Gábor a Jogriporter Alapítvány munkatársa aki a fim egyik készítője, Dr. Szemelyácz János pszichiáter aki az INDIT Közalapítvány vezetője és az Altalap munkatársa Kováts Virág.
 Klikk ide (külső link)

HirTv – Látótér – 2017. március 17.
A Látótér című szocio-közéleti műsor készítővel tett egy sétát kollégánk, Pelbát Gergely a Diószeghy utcában és körnéyékén.
Klikk ide (külső link)

magyarnarancs.hu  – 2016. december 1.
portálon jelent meg Fülöp Zsófia által készített riport Aki szexel, az járjon HIV-tesztelésre is!  címmel.
Az AIDS Elleni küzdelem világnapja alkalmából, illetve a Tesztelésre járni szexi, adományozni menő! fundraising eseményünk kapcsán beszélgettünk.
Klikk ide  (külső link)

Mediátor – Börtönhistóriák – 2016. június 23.
Nyári Juli és Marton Abi meghívásának – illetve az Adj hangot! Egyesülettel való együttműködésünknek – köszönhetően vendégeskedtünk a RadioQ Medáiátor – Börtönhistóriák című műsorában. Jól éreztük magunkat 🙂
Klikk ide (külső link)

drogroporter.hu – 2016. május 23.
Kardos Tamás
 – aki a kerekasztal beszélgetésünk egyik résztvevője volt – a TASZ munkatársa, Szűrés és tanácsadás – Altalap zárókonferencia címmel írt részletes beszámolót a NCTA-2015-10922-F “ALTALAP HIV Program” záróaktusaként megszervezett konferenciánkról.
Klikk ide (külső link)

Kiskegyed – Lányok a kocsisorról – 2016. április 26.
Dogossy Katalin, a Kiskegyed munkatársa jött el velünk egy Esti Sétára és készített riportot szexmunkás klienseinkkel és munkatársainkkal.
Klikk ide

A 2016-os évet a EGT/Norvég Civil Támogatási Alap által finanszírozott Altalap HIV Projekt alatt született és 2015 december 1-én tartott sajtótájékoztatónkon  bemutatott Forró a vérem című kampányfilmünk-kel kapcsolatos médiafigyelem kezelésével kezdtük.
A filmet megnézheted a Tudástár menüpontban.
Klikk ide

 

Az Altalap projektjéről, a filmről és a magas hepatitisz C fertőzöttségi mutatókról  többek között beszámolt a

444.hu hírportál 2016. január 8-án
Klikk ide (külső link)

drogriporter.hu – 2015. december 8.
amely portálon hosszan írtak a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület (KCKT) „Fővárosi drogpolitika: helyzetkép, problémák és megoldások” című konferenciáról, ahol második alkalommal került nyilvánosság el a film.
Klikk ide (külső link)

ezahir.hu – 2016. február 11.
Klikk ide (külső link)

 

2015 decemberében
a már említett sajtótájékoztatóval egybekötött filmbemutatónkkal  kapcsolatban, illetve a HIV a BUSZ Gála – részleteket a lezárt projektjeink menüpontban találsz az eseményről – rendezvényünkkel kapcsolatosan érdeklődött irántunk a  a média.
Mindkét eseményt december 1-re, az AIDS elleni küzdelem világnapjá-ra időzítettük.

A Gáláról az alábbi sajtóorgánumok számoltak be
RTL Klub –  Fókusz – December 1. az AIDS elleni küzdelem világnapja
Klikk ide (külső link)
lokal.hu – Sharon Stone videóüzenetet küldött a magyaroknak
Klikk ide (külső link)
mandiner.hu – Adománygyűjtő galát szerveznek az AIDS világnapján
Klikk ide
(külső link)
borsonline.hu – Ördög Nórátúl beájult Lady Dömper
Klikk ide (külső link)
sztarklikk.hu
Klikk ide (külső link)
blikk.hu – És akkor óriási mellek jöttek szembe – videó
Klikk ide (külső link)

A sajtótájékoztatóról, amelyen a filmbemutatón túl bemutattunk egy 201 elemszámú adatelemzést, amely rizikóviselkedésekre rákérdező adatait HIV/Szifilisz HCV gyorstesztes szűrés és tanácsadás során rögzítettünk az Altlalap HIV Program-ban, az alábbi sajtómegjelenések születtek
magyarnarancs.hu – Közös a tű, közös a baj – Fülőp Zsófia
Klikk ide (külső link)
RTL Klub – Híradó – Egyre tőbb a Hepatitisz C fertőzött
Klikk ide (külső link)
euronews.hu – Növekszik Magyarországon a HIV fertőzöttek száma
Klikk ide (külső link)

nokert.hu – “Nem húz gumit, mert akkor olyan, mint a szerelem” prostitúció és ártalomcsökkentés – Antoni Rita – 2015. december 5.
2015. novemberében, a 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen kampány részeként az Auróra Közösségi Házban Prostitúció/szexmunka és ártalomcsökkentés címmel szerveztünk egy kerekasztal-beszélgetést.
Klikk ide (külső link)

444.hu – Élet a tűcsere bezárása után – 2015 június 27.
Június 26-án, az ENSZ kábítószerellenes világnapja alkalmából a TASZ filmvetítést és kerekasztal-beszélgetést szervezett az Anker’t Klub-ban Van-e élet a tűcserék bezárása után címmel.
Az eseményen a beszélgetésen túl, amelyen 3 budapesti tűcsere női vezetőjével – Varga Mónika, Zsebóra Ágnes és Kováts Virág –  beszélgetett Sárosi Péter, bemutatásra került a ROOM FOR CHANGE nemzetközi kampány, illetve a TASZ dokumentumfilmje, amely azt próbálta megmutatni, hogy mi tőrténik 1 évvel a tűcsere programok bezárása után az utcákon.
Klikk ide (külső link)

Nők Lapja – Honnan jön a “ZENE” és meddig tart? – 2015. május 13.
Mihalicz Csilla újságíró több alkalommal jött velünk a un. hátizsákos tűcsere programunk működtetése során. z ezzel akpcsolatos meglátásait, tapasztalatait, élményeit írja le riportjában.
Klikk ide